Idén jubilál a Budapest Music Expo – egykori nevén Hangfoglalás – amely tizedik alkalommal várja a zene szerelmeseit a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban október 2-től 4-ig. A megszokott hangszer- és hangtechnikai kiállítást, illetve koncerteket felvonultató megarendezvényen idén Öröm a Zene Díjakat osztanak ki a szervezők. A három nap alatt minden program ingyenesen látogatható.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ ’A’, ’B’ és ’C’ csarnokában (12.000m2-en) rendezik meg a Budapest Music Expo kiállítást. Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei demonstrációján több tízezer hangszert próbálhatnak ki a látogatók, emellett betekintést lehet nyerni a legmodernebb hang-, fény- és színpadtechnikai berendezések világába. Idén a korábbiakhoz képest jóval több manufaktúra képviselteti magát, így rengeteg kézzel készített hangszert lehet megcsodálni.

A kiállítás térképei megtekinthetők itt: http://budapestmusicexpo.hu/technikai_informaciok

A kiállítók listája pedig elérhető itt: http://budapestmusicexpo.hu/kiallitok2015

A rendezvényen közel 300 zenei program, koncert és közönségtalálkozó várja az érdeklődőket. Fellép többek közt az Ektomorf, az Ivan and the Parazol, Zséda és az Ozone Mama, a Tankcsapda pedig dedikál.

A Budapest Music Expo idén is helyet ad nyilvános konferenciabeszélgetéseknek. Téma lesz többek közt a magyar zeneipar jelenlegi helyzete, a Cseh Tamás Program 2015-2016-os pályázatainak bemutatása, a rádiós adóvevők használatának korlátozása és a készülő „taxistörvény” negatív hatása a zenekarok turnézására.

A Budapest Music Expot szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) Öröm a Zene tehetségkutató döntőt rendez és díjazni kívánja a hazai szakma kimagasló szakembereit, zenészeit. Öröm a Zene Díjat ad át 11 kategóriában: zenepedagógusnak, zenésznek, koncerthelyszínnek, felfedezettnek, hangmérnöknek, hang- és látványtechnikusnak, hangszerjavító műhelynek, zenei újságírónak, és egy olyan személynek, aki sokat tett a zeneiparért, valamint a BME különdíjas terméke díj is gazdára talál majd.


A programok, koncertek, kerekasztal-beszélgetések szervezésében a HANOSZ partnere a Cseh Tamás Program, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Professzionális Rendezvénytechnikai Társaság, valamint az Artisjus és a ProArt. A Budapest Music Expo minden programjára ingyenes a belépés.

A programok megtekinthetők itt: http://budapestmusicexpo.hu/program2015

 

 

 

 

 

Forrás: http://www.musicmedia.hu